Elhunyt Borbás Károly, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége kanadai emeritus főcsoportvezetője
2018.02.06.
Századik földi esztendejéhez közeledve, 2018. január 22-én Torontóban hunyt el Borbás Károly, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége kanadai emeritus főcsoportvezetője, Történelmi Vitézi Rend kanadai alcsoportjának tagja.
Borbás Károly feleségével, Erzsébet asszonnyal
Budapesten született 1918. október 19-én. A Magyar Királyi Szent István Reálgimnáziumban érettségizik, majd elvégzi a Gaál Béla Filmiskolát, később újságírást tanul. Katonatiszt atyja ajánlására belép a Magyar Országos Védő Egyletbe (MOVE). 1938-ban a MOVE önkéntes katonai kiképzése után ismerkedik meg az 1919-ben alakult, és 1938 körül újjászerveződött Rongyos Gárda tagjaival. A Gárda önkénteseivel együtt szivárog át a csehszlovák határon és vesz részt illegális tevékenységükben: telefon- és távírókábelek elvágásával, katonai alakulatok elleni gerillaakciókkal keltenek zavart a csehszlovák hadsereg köreiben. A MOVE szabadcsapatának tagjaként részese az 1938-as felvidéki bevonulásnak.
1939-ben vonul be katonai szolgálatra. Elvégzi a karpaszományos képzést, majd 1941-ben a Ludovika Akadémián tartalékos tiszti, 1942-ben haditudósító tanfolyamot végez. A doni hadszíntéren és Erdélyben teljesít haditudósító szolgálatot. A román árulás után a Budai Várba kerül, tartalékos főhadnagyként vesz részt a budai kitörésben, amely során szovjet fogságba esik 1945. február 13-án. Hadifogsága alatt Dunatetétlen, Iasi, Omszk táboraiban a nehéz fizikai kényszermunka mellett tagja a hadifogoly színjátszó csoportnak, amely életmentőnek bizonyul. 1947. augusztus 20-án tér vissza Budapestre.
A Rongyos Gárda kötelékében végzett tevékenysége miatt nem igazolják le. 1948-ban megnősül. Mindössze hatheti házasság után az ÁVO összeesküvés vádjával letartóztatja. Az Andrássy út 60, Markó utcai fogház, Buda-dél, Kistarcsa, Oroszlány, Inota, Isaszeg, Dunapentele, Hangos-puszta celláit, táborait megjárva öt és fél év internálás után szabadul 1953-ban.
Egy ideig sehol nem tud elhelyezkedni, végül a Vámház körúti vásárcsarnokban takarító, majd raktáros és beszerző munkát végez. 1956-ban a forradalom idején a II. kerületi Tanácsnál élelembeszerzési feladatot lát el. Decemberben figyelmeztetést kap, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellene, ezért feleségével december 10-én Ausztriába távozik, majd Montrealba, onnan Torontóba kerül. Kezdetben takarítói munkát végez, később az angol nyelvet elsajátítva 12 évig autóvezetést oktat. 1983-ban megy nyugdíjba az állami LCBO szeszkereskedelmi vállalattól.
Munka mellett a Torontói Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke. Megemlékező ünnepségeket szerveznek, kanadai politikusokat látnak vendégül, hogy ismertessék antikommunista harcukat. A forradalom 10 éves évfordulójára gyűjtést rendeznek a Szabadságharcos Emlékműre, amit a Budapest Parkban állítanak fel. Tisztségéről lemondva az 1949-ben létrejött Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) torontói csoportjának vezetője lesz. Folytatja a megemlékező ünnepségek rendezését, kiemelten a Hősök Emlékünnepét, megszervezik a Fegyveres Erők Múzeumát. Az 1980-as években Mindszenty Józsefről – akinek még a kistarcsai internálótáborban megígéri, hogy ápolni fogja emlékét – kétórás filmösszeállítást készít, amit több amerikai és kanadai városban, templomokban, kultúrházakban levetít.
1986-ban nyer felvételt a Vitézi Rend nemzetvédelmi tagozatába. Az MHBK Hadak Útján című lapját 1988-tól kezdődően 24 éven át szerkeszti. A Magyar Királyi Honvédség múltját számos írásában és beszámolókon keresztül ismerteti.
Szerettei és bajtársai a torontói Szent Erzsébet Templomban búcsúztak tőle 2018. február 1-én. Nyugodjon békében!