Horthy Miklósra emlékeztek halálának 61-ik évfordulóján Budapesten
2017.02.11.

1957. február 9-én hunyt el vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, amely alkalomból emlékező istentiszteletet tartottak Budapesten, az V. ker. Hazatérés templomban a Horthy Miklós Társaság szervezésében. Igét hirdetett ifj. Hegedüs Lóránt ref. lelkész. Ünnepi beszédet mondott Zetényi-Csukás Ferenc, Jaross Tamás és dr. vitéz Bucsy László.

Dr. vitéz Bucsy László kiemelte: "… becsülete és tisztessége, a sokszor szinte ebből következő bátorsága és határozottsága, felelősségérzete, a vállalt kötelezettségek melletti végsőkig tartó kiállása, keresztyén hitén és biztos erkölcsi alapokon álló embersége és a mindenek fölött álló hazaszeretet tette képessé arra, hogy végigjárjon egy fényes, majd a kényszerítő körülmények miatt egyre tragikusabbá váló életutat…" A teljes beszéd alább olvasható.

Az ünnepség zárásaként a templom előterében megkoszorúzták a kormányzó 2013-ban felállított mellszobrát. A Történelmi Vitézi Rend tagjai nagy létszámban vettek részt a rendezvényen.

fotó: Üveges Emil

***

Emlékbeszéd Horthy Miklós kormányzó halálának 61-ik évfordulóján
elmondta dr. vitéz Bucsy László, a Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya
Budapesten, 2018. február 11-én az V. ker. Szabadság téri református templomban

Hölgyeim és Uraim, Nemzetes Hölgyek és Urak!

Ma, amikor ebben a Kormányzó Úr által alapított templomban emlékezhetünk reá halálának 61-ik évfordulóján, egy egészen más Horthy-kép áll előttünk, mint azok előtt, akik most is itt tüntetnek ellene a templom előtt. Tárgyilagosan kiemelt jellemvonásaival kövessük most életútjának nemzetünk szempontjából is sorsdöntő eseményeit.

Főméltóságú Ilona asszony által is első helyen említett becsülete és tisztessége, a sokszor szinte ebből következő bátorsága és határozottsága, felelősségérzete, a vállalt kötelezettségek melletti végsőkig tartó kiállása, keresztyén hitén és biztos erkölcsi alapokon álló embersége és a mindenek fölött álló hazaszeretet tette képessé arra, hogy végigjárjon egy fényes, majd a kényszerítő körülmények miatt egyre tragikusabbá váló életutat, melyet maga határozott meg így: „Egy élet Magyarországért”.

Az előző megemlékezésében hallott 1919-es és 1920-as évek eseményeit követő évtizedben Magyarországon megtörtént a csoda. A trianoni békediktátummal halálra ítélt ország feltámadása Horthy nevétől máig elválaszthatatlan. Ki kell emelnünk, hogy államfői nagysága ebben az időszakban abban is megnyilvánult, hogy kiemelkedő államférfiakat tudott maga mellé választani, közülük is elsősorban Bethlent, Telekit és Klebersberget, akik nemzetépítő munkáját tapintatos távolságtartással és egyetértéssel segítette. Az 1931-es És mégis élünk című kiadvány már szinte hihetetlen gazdasági, ipari, egészségügyi, kulturális és pénzügyi eredményekről számolhatott be. Életének ez a kiemelkedően sikeres, nemzetmentő korszaka külön megemlékezést, akár konferenciát is érdemelne.

A harmincas évek végén azonban viharfelhők gyülekeznek Magyarország fölött is. Az Anschluss új helyzetet hozott, szomszédosak lettünk a hitleri birodalommal. Történelmünk elkövetkező, sorsdöntő eseményei során még inkább szükség volt a Kormányzó tisztességére, emberségére, bátorságára és kitartására.

A Führerrel való tárgyalások hűvösebbé váltak, miután 1938. augusztusában Hitler arra próbálta rávenni Horthyt, hogy Magyarország támadja meg Csehszlovákiát. A Kormányzó ezt visszautasította, majd a tárgyalás megszakítását is kilátásba helyezve a kiabáló Führert emlékeztette, hogy egy ezeréves, független állam fejével beszél.

Montgomery, az egykori amerikai nagykövet szerint, Horthy volt az egyetlen államfő, aki rendre merte utasítani Hitler és Magyarország állott ellen legtovább a német követeléseknek.

Hogy a harmincas évek végére végül is a tengelyhatalmak szövetségeseként kényszerpályára került az ország, abban nagy része volt annak, hogy az angolszász hatalmak minden, a németek háta mögött - az utolsó lehetőségekig - megkísérelt magyar közeledést elutasítottak.

A felvidéki és erdélyi területek visszacsatolása és Kárpátalja megszállása ellenére Magyarország végzetes esztendők elé nézett. Kitör a II. világháború, Hitler és Sztálin közösen lerohanják Lengyelországot. A német kérés: a hadsereg használhassa Lengyelország felé a magyar vasútvonalakat. A magyar válasz: „a kérelem teljesítése nem lenne összeegyeztethető a magyar nemzet becsületével”. Horthy ezt írja: „Inkább vállaltam volna a vérpadot, minthogy egy ilyen átvonuláshoz hozzájáruljak. Ki is adtam nyomban a parancsot, hogy az átvonulás erőszakolása esetén az összes hidakat robbantsák fel”. Ez valóban becsület, tisztesség, bátorság dolga volt.

A lengyelek felmorzsolása után Horthy és Teleki megnyitják a lengyel-magyar határt, befogadnak mintegy 100.000 menekültet, tisztet, katonát, zsidó és keresztény civilt egyaránt. Egyedülálló bátorság ez is, különösen, hogy Magyarország mintegy 40.000 lengyel katonát segít átdobni a Franciaországban szerveződő lengyel emigráns hadseregbe. Az itthon maradt menekültek ügye külön misét érdemel, a lengyel zsidók pl. a Duna-kanyarban kaptak helyet, gyermekeik óvodát, iskolát.

1941-ben Horthy ismét nehéz döntés elé kerül. A jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést aláíró Cvetković-kormányt puccsal megdöntik és angolbarát kormány alakul. Hitler parancsa: „Jugoszláviát katonailag és nemzetközi egységében is meg kell semmisíteni”. A Kormányzó emlékiratából: „…nemcsak a német csapatok zömének átvonulásához kérte hozzájárulásomat, hanem a hadjáratban a magyar csapatok részvételére is felszólított…. Azt kívánta, hogy a balkáni háborúban mi is részt vegyünk, ehhez azonban nem járultam hozzá”.

Az események hatására Teleki Pál máig tisztázatlan körülmények között ápr. 3-án öngyilkos (?) lesz.

Csak Horthy feltételeinek teljesülése, a Független Horváth Állam kikiáltása és Jugoszlávia megszűnte után kezdődik meg a délvidéki bevonulás a Trianon előtti határig a magyarlakta területekre (ápr. 11.). Hitler csapatai ekkorra már Zágrábban vannak.

Ha a Kormányzó megtagadja a németek földrajzilag determinált átvonulását, annak már 1941-ben megszállás lehetett volna a következménye az ország szuverenitásának megszűnésével, minden további lehetőség elvesztésével, a szélsőjobb előretörésével, esetleg egy már tervbe vett délvidéki német közigazgatási terület kialakításával és a zsidókérdés német módra történő megoldásával.

Két hónap múlva Magyarország ismét súlyos kényszerlépés előtt áll (1941. június 22). Németország megtámadja a Szovjetuniót. A románok, olaszok, szlovákok, horvátok, finnek napokon belül korlátlanul csatlakoznak. Szlovákia már 10 nappal a támadás előtt biztosította Hitlert a fegyveres részvételről, amiért a kancellár a magyarokkal szembeni területi követeléseik teljesítését ígérte. Magyarország várakozó állásponton volt, Horthyt idézem: „Mi, ameddig csak lehetett, kivontuk magunkat a Hitler által óhajtott korlátlan szövetség megkötése elől … a diplomáciai kapcsolatot megszakítjuk, de tovább nem megyünk”.

Kassa és Munkács máig tisztázatlan bombázása (1941. június 26.) döntötte el a kérdést, hazánk hadiállapotban lévőnek nyilvánította magát a Szovjetunióval (június 27.). Eltekintve minden vitatható körülménytől, Magyarország tette meg utolsóként ezt a kényszerű és tragikus lépést Európában.

Horthy, kálváriájának ezen a stációján is vis major helyzetbe került. Naivitás lenne azt hinni, hogy kimaradhattunk volna a háborúból. Kicsi, de komoly, geostratégiai jelentőségű pont voltunk a nagyhatalmak katonai sakktábláján. Az ütközőzónában nagyon útban voltunk és a kimaradás nyilvánvalóan a megszállást, az ezzel járó egyéb következményeket és a bécsi döntések eredményeinek kockáztatását jelentette volna. Igaz, van olyan álláspont, hogy: „… nem kellett volna hadba lépni, legfeljebb előbb megszállnak”. És, mi történt volna 800.000 zsidó honfitársunkkal? Sorsukért ma bizonyosan Horthyt tennék felelőssé.

A Kormányzót, az ország gondjai mellett családi tragédiák is sújtják. 1940-ben meghal az idősebb Horthy lány, Paulette, 1942. augusztus 20-án pedig a keleti fronton hősi repülő halált hal Horthy István repülő főhadnagy, Magyarország kormányzóhelyettese. Ez az ország számára is tragédia volt, hiszen a közismerten angolbarát Kiskormányzóra talán a nemzet sorsát is befolyásoló feladatok vártak volna. A Kormányzó nem mondott ellent fia katonai szolgálatának. Mindkettőjük tisztességét példázzák sorai: „ …fiam számára, de az én számomra is elviselhetetlen volt az a gondolat, hogy megválasztásában bárki is hadiszolgálata alól nélkülözhetetlenség címén mentesítő ürügyet láthasson”.

Horthyt megtörte fia halála és senki nem vethette volna a szemére, ha ennek hatására lemond. De ismét felállt, a helyén maradt, pedig most már biztos lehetett benne, hogy egyre súlyosabb kihívásokkal kell majd szembe néznie.

A németek a szovjet előretörés után - a korábbiaktól eltérően - már a teljes magyar haderő részvételét követelték. Horthy és kormánya ennek ellenállt. Nehéz tárgyalások árán sikerült kialkudni, hogy csak a 2. magyar hadsereg kerüljön kiszállításra a doni arcvonalba. A megígért élőerő-támogatást és korszerű hadfelszerelést azonban soha nem teljesítették. A szomorú eredmény ismert, a 2. magyar hadsereg felmorzsolódott, jórészt odaveszett. Nagy kérdés, hogy ebből egyáltalán volt-e mód kimaradni? Horthyt lesújtotta a vereség és ettől kezdve a németekkel szemben mindent megpróbált elkövetni, hogy a magyar haderőt visszavonják a magyar határokig.

1943. április 17, Klessheim. Újabb ütközés Hitlerrel. Horthy visszautasítja Kállay Miklós miniszterelnök leváltását. Az üvöltöző Führer ez alkalommal már durván követelte, hogy „ …Magyarországon ne csak beszéljenek a zsidókérdésről, hanem oldják is meg!”. A Kormányzó, akit környezetében Hitler immár csak „dörzsölt gazfickó”-ként emlegetetett, így ír: „jobbnak láttam, hogy ebben a kérdésben elfoglalt álláspontunkat ne tárjam fel előtte”.

És itt - a Horthyt ma is érő gyalázkodások miatt is - egy pillanatra meg kell állnunk. A Kormányzó ugyanis, amíg csak lehetősége volt rá, óvta mind a hazai zsidóságot, mind a sok ezer külföldi menekültet és zsidót. Idézet: „Ez hősi tett volt… Magyarország a német nyomással dacolva… többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle”.

Az érintettek érzelmeit tiszteletben tartva, elvárható lenne, legalább a törekvés a tárgyilagosságra, az igazság teljesebb megismerésére és a történelmi szituáció higgadtabb értékelésére.

A német nyomására született zsidótörvények a megkülönböztetés ellenére védték is a zsidókat. Ismét a kortárs Montgomery: „A zsidók biztonsága nagyrészt annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak a korlátozásukra. Ezek ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz Hitler követeléseinek, ezeknek a törvényeknek segítségével tudott fennmaradni menedéket nyújtó oázisként”. Egy másik vélemény: „A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás miatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették”. Eichmann pedig azt vallotta Izraelben, hogy ez az ország volt az egyetlen az egész megszállt Európában, ahonnan ki merték őt utasítani.

Egy 1943-as brit dokumentum szerint a Cionista Világszövetség Zsidó Ügynöksége azért aggódott, nehogy a magyar kormány idő előtt szakítson Németországgal,, mert ez „a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800.000 zsidót sújtaná….a németek az ország megszállásával válaszolnának és kiirtanák az Európában utolsóként fennmaradt jelentős zsidó közösséget”.

Az embertelen túlkapások és munkaszolgálat ellen pedig a legmagasabb szinten tiltakozott pl. a Kiskormányzó, vagy nagybaczoni Nagy Vilmos hadügyminiszter, akinek erkölcsi értékrendjével a Kormányzó teljes mértékben azonosult és embernek nevezte őt az embertelenségben.

1944. március 15. Hitler ismét Klessheimbe hívja Horthyt azzal, hogy a „magyar csapatok visszahívását meg kell tárgyalni”. Ezzel szemben március 18-án a délelőtti tárgyalás során a követelések: Kállay leváltása, általános mozgósítás Magyarországon, teljes katonai és gazdasági együttműködés és a zsidókérdés radikális megoldása.

Horthy ezeket elutasítja, Hitler üvölt és az asztalt veri, Horthy is az asztalra csap és elhagyja a termet. Délután a Kormányzó továbbra sem enged, mire Hitler közli, hogy már délben kiment a parancs Magyarország megszállására. Ekkor a Margarethe I. hadművelet terve már fél éve kész, a megszállók – „Trójai faló” fedőnevű - Bécs környéki összevonására vonatkozó hadparancs pedig már egy hónapja kiment. Micsoda galádság!

Ha Horthy továbbra is ellenáll, Hitler nem tudja „szavatolni Magyarország biztonságát és jövőjét”. Kilátásba helyezik a román, horvát és szlovák csapatok bevonulását is, továbbá 48 óra alatt 2.000 magyar vezető kivégzését, és a zsidók és menekültek elhurcolását. A delegáció tagjai meggyőzik a Kormányzót, és végül elfogadja Hitler ultimátumát, aki csak a vezérkari főnökkel folytatott külön tárgyalás után áll el Horthy letartóztatásától. A hazautazását minden módon késleltették, mire a delegáció hazaért, a megszállás megtörtént. A helyzet súlya alatt Horthy csaknem megtörik. Lemondását és annak következményeit fontolgatja, de végül Kállay és Nagy Vilmos véleményével ellentétben mégis úgy dönt, hogy nem a könnyebb utat választja és a helyén marad. E nehéz döntésről így ír:

„Tisztában voltam vele, hogy lemondásom nemcsak Magyarország megszállását nem akadályozná meg, hanem még jó alkalmat is adna Hitlernek arra, hogy százszázalékosan náci-nyilaskeresztes kormányt ültessen nyeregbe... akiknek uralma... nemcsak számtalan magyar hazafi, hanem 800.000 zsidó és több tízezer menekült pusztulását is jelentené… Bizonyára sokkal, de sokkal kényelmesebb lett volna számomra, és egyúttal számos szemrehányástól is megkímélhettem volna magamat, hogy hatásos gesztussal elhárítom magamtól a felelősséget és visszavonulok. Azt azonban nem tehettem meg, hogy a süllyedő hajót éppen akkor hagyom el, amikor legjobban rászorul a kapitányára”.

A megszállók brutálisan berendezkednek, a Gestapo gőzerővel dolgozik, megkezdődnek a deportálások. Ezek végső célját sem a Kormányzó, sem a szövetségesek nem ismerték, hiszen nem bombázták a szállítmányok vasútvonalait. Horthy, ahol csak tehette, akadályozta a deportálásokat, volt olyan szállítmány, amelyet már az útról fordíttatott vissza.

A Kormányzó döntésének helyessége igazolódott. Ha lemondott volna, most semmit sem tehetne.

A valóságra a híres Auschwitz-jegyzőkönyv derített fényt, melyet egy ideig még a zsidók előtt is titokban tartott a Zsidó Tanács. Hetek múltán, 1944. július 3-án jutott el a jegyzőkönyv Ily grófnő közvetítésével a Kormányzóhoz, aki gyorsan döntött. A kormány megkerülésével leállíttatta a deportálásokat. Koszorús Ferenc vezérkari ezredest, az esztergomi páncélos hadtest parancsnokát utasította, hogy akadályozza meg a budapesti zsidóság elhurcolását, ami a július 6-án reggelre felállított páncélosokkal meg is történt. A mintegy kétszázötvenezres lélekszámú budapesti zsidóság Horthy személyes döntésének köszönhetően megmenekült. Ez volt az egyetlen eset a korabeli Európában, hogy valaki a német követelésekkel szemben fegyveres erővel mert kiállni a zsidóság védelmében

A román kiugrás kissé szabadabbá tette a Kormányzó mozgásterét, leváltotta a német nyomásra kinevezett Sztójayt és kinevezte a jórészt németellenes politikusokból álló Lakatos-kormányt. 1944. augusztus 29-én vagyunk.

A németek várható vereségére való tekintettel a szeptember 7-i koronatanács elfogadta Horthy bejelentését, hogy fegyverszünetet fog kérni. Erről, sajnos úri módon, értesítették a német követet, ami nagy hiba volt, mert a szeptember 11-i koronatanács álláspontja már nem volt egységes, a németek időt nyertek Szálasi hatalomba juttatásához. A Kormányzó innentől kormányát is megkerülve személyesen folytatta a fegyverszünet előkészítését.

A többszöri visszautasítás ellenére még egyszer megpróbált tárgyalni az angolszászokkal. Náday altábornagy a szövetségesek Nápoly melletti főhadiszállására repül, a válasz ismét elutasító (szept. 22.). Horthy ezért - bár gyűlölte a bolsevizmust - utolsó lehetőségként és lényegében kormánya háta mögött fegyverszüneti delegációt küld Moszkvába. A tárgyalások Faragho altábornagy vezetésével végül sikerrel jártak, az oroszok október 16-án 8 órára várták a végső magyar választ, amely az itthoni tragikus események miatt már nem érkezhetett meg.

A kiugrás előkészítése során Budapest védelmének megszervezésével feltétlen hívét, Bakay Szilárd tábornagyot bízta meg. Erre Bakayt a Gestapo már okt. 8-án lefogta, utódát Aggteleky tábornagyot pedig saját tisztjei akadályozták a cselekvésben. A Kormányzó, a mellette végig kitartó Dálnoki Veress Lajos vezérezredesre bizton számíthatott, olyannyira, hogy homo regiusként esetleges utódának jelölte: „Arra az esetre, ha egy külföldi hatalom jogaim szabad gyakorlatában erőszakkal meggátolna, Önt bízom meg az államfői és miniszterelnöki teendők ellátásával”. Október 16-án hajnalban azonban egy német különítmény Veress Lajost szintén letartóztatta.

Horthy, mint a legfőbb hadúr, bízott a honvédségében. Sajnos tévednie kellett, mert bár ez a csapatoknál megalapozott lehetett, de a jórészt német érzelmű vezérkarban kevesen maradtak hűségesek hozzá. A végső, sorsdöntő helyzetekben parancsait elhallgatták, nem teljesítették.

Már csak néhányan tartottak ki mellette, amikor az okt. 15-i koronatanács után beolvastatta a Rádióban a fegyverszüneti proklamációt és a csapatoknak szóló hadparancsot. Horthy a proklamáció előtt tudta meg, hogy ifjabb Horthy Miklóst aznap a Gestapo csellel elfogta és tűzpárbaj után sebesülten ismeretlen helyre hurcolta.

Mégis, volt még ereje tárgyalni Hitler különmegbízottjával, de a fegyverszünetet nem vonta vissza. Késő délutánra a németek és nyilasok elfoglalták a Rádiót és elhangzott Szálasinak a Kormányzó lépését árulásnak minősítő és a végsőkig kitartó harcra buzdító felhívása. Katonák és civilek az örömteli órák után egyaránt zavarodottan álltak az események előtt. Másnap, 16-án reggel a német páncélosok Budavár elleni támadása miatt Horthyt és kíséretét a Gestapo épületébe szállították. A 76 éves Kormányzót fia elvesztése és az előző napi események teljesen megtörték Állandóan három géppisztolyos őr kísérte. Délután, mivel Veesenmayer német főmegbízott becsületszavát adta, hogy fiát szabadon bocsátják, aláírta lemondását, de ezt a nyilatkozatot tette:

„Én nem mondok le, még kevésbé nevezem ki Szálasit miniszterelnökké, de aláírom a papirost, hogy megmentsem egyetlen megmaradt gyermekem életét. Kényszerrel, géppisztolyok között kizsarolt aláírásnak nem is lehet alkotmányjogi értelme”. Dr. Töreky Géza, a Magyar Királyi Kúria ny. elnöke terjedelmes jogi szakvéleményével teljes mértékben egyetért Horthy álláspontjával (1953. Svájc).

Innentől azonban a nyilasok a Rádión keresztül is úgy használták fel ezt a lemondást, ahogy akarták. Az ország tragikus sorsának megpecsételéseként véget ért egy kivételes államférfi csaknem negyedszázados, becsülettel, tisztességgel, bátorsággal, felelősségérzettel és mindenekfölött hazaszeretettel teljes pályafutása. Nem volt és ma sincs szüksége védelemre. A magyar kormány által 1946. február 16-án kiadott háborús bűnösök listáján nem szerepel és a nürnbergi perbe is csak tanúként hívták meg Magyarország egykori hadurát, akiről így ír a hozzá mindvégig hű Veress Lajos vezérezredes: „Horthy Miklós nem hagyta el a süllyedő hajó parancsnoki hídját és az utolsó pillanatig folytatta harcát Magyarországért… Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a Kormányzó minden lehetőséget megragadott arra, hogy az országot a háborúból kivezesse és jövőjét biztosítsa”.

Roosevelt amerikai követ szerint: „becsületessége és bátorsága éppen úgy erénye volt, mint lélekből fakadó kötelességtudata. Ellentétben minden más nagy emberrel, különösképpen nem volt sem hiú, sem törtető, sem önző. Nem kereste a magas hivatalokat… inkább elfogadta azokat abban a reményben, hogy így rajongásig szeretett hazáját szolgálhatja… Több, mint két évtizeden át a józan észnek, a rendnek és stabilitásnak volt a szimbóluma az ingatag, rendszertelen és beteg Európában”.

Hölgyeim és Uraim!

Végezetül Madáchnak Az ember tragédiájából idéznék egy gyönyörű sort: „Ha forr az érc, a rossz salak kihull, s a nemesb rész tisztán megmarad. „

Reméljük, hogy az idő Kormányzó Urunk számára is elhozza az igazságot, a reá szórt alaptalan vádak lehullanak és egy olyan valós, tárgyilagos és nemes Horthy-kép bontakozhat ki, amely előtt bárki tisztelettel hajthat majd fejet.

***

A rendezvényt megelőző három hétben számos sajtócikk tudósított a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által 2018. január 27-re, a Belvárosi Plébániatemplomba szervezett Horthy-emlékmise elleni felháborodásról, amely kapcsán a zsidó hitközségek szövetsége elnöke levélben fordult Lezsák Sándorhoz, az emlékmise egyik meghirdetett szónokához azért, hogy a nemzetközi holokauszt-emléknapon a zsidó áldozatok kegyeletének megsértése ellen tiltakozzon. A Mazsihisz álláspontja szerint pedig az állam képviselőjeként senki ne járuljon hozzá Horthy kultuszának építéséhez. Végül Erdő Péter bíboros, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke intézkedése nyomán a tervezett ünnepség elmaradt.

Lezsák Sándor így nem tudta elmondani ünnepi beszédét, azonban a Magyar Hírlap 2018. február 2-i számában teljes terjedelmében közölte. Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: „Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították”. A teljes terjedelmű beszéd itt olvasható.

Vissza